Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony, s ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek, s bottal reá rántottak, úgy éltek egyik napról a másikra. A legények bizony megelégelték ezt a keserves életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem lehet, míg a világ s még két nap.
Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:
– Édesanyám, süssön nekem egy hamuban sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.
Sütött is a szegény asszony, s a legény elindult világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön által, s egy aranyos kúthoz ér. Letelepedik melléje, eléveszi a hamuban sült pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegélne, csak eleibe szökik egy kis egérke, s azt mondja:
Hallod-e, te legény, adj egy falást abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy befaló falást sem ettem.
– Nem bánom én – mondja a legény -, ha hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem legyen elég.
Csak elcincoga nagy szomorúan az egérke, bebújt egy likba, a legény pedig továbbmendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ért. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu eleibe, s ott várá a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s megkérdezi:
– Mi járatban vagy te, szegény legény?
– Én bizony, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.
Azt mondja a király:
– Jere csak bé, legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy egy is el ne találjon veszni, mert aztán a nyulak s a fejed!…
Másnap reggel kihajtja a legény a száz darab nyulat, de ezek bizony, ahogy kiértek a mezőre, a száz százfelé futott. Haj, megszontyolodott a legény, még nézni sem mert a király palotája felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott. Elbeszélte otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele. Eléáll erre a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s erőst köpte a tenyerét, hogy ő – tudom, Istenem – megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. Hanem az is úgy járt „kivilágos világra”, mint a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falást a hamuban sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán addig ment, míg a király városába nem ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kicsapá a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott.
Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki jobban vált a szerencse. Süt az anyja egy hamuban sült pogácsát, akkorát, mint egy jó nagy taligakerék, s ezzel elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak eleibe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki Isten nevében egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy álló napja, hogy nem evett.
– Jó szívvel – mondá a legény -, te kicsi egérke, úgyis talán megsegít a jó Isten, hogy nem kell ebből a pogácsából sokáig élnem.
Megköszöni szépen az egérke, s azt mondja:
– No, te szegény legény, jótétel helyébe jót várj! Két bátyádtól kértem már, egyik sem adott, de nem is segítette meg az Isten egyiket sem.
Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.
– Ezt a kürtöt neked adom – mondá az egérke -, tedd el, még hasznát veheted.
– Ugyan bizony mit tudok én ezzel csinálni? – kérdi a legény.
– Csak vidd el – mondá az egérke -, s akármi veszedelembe’ légy, fuvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.
„No – gondolja magában a szegény legény -, ha nem használ, nem is árt, elviszem magammal” – bedugta a tarisznyájába, továbbindult, s meg sem állott a király városáig, s abban is a király palotájának kapujáig.
Megérkezik, letelepedik a kapuban, s hát egyszer jön a király.
– Mit keresel itt, te szegény legény? – kérdezi a király.
Elémondja, hogy miben fáradozik: szeretne valami jó helyen szolgálatba állani.
– Éppen jó helyen jársz – mondá a király -, van száz nyulam, ezeknek ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.
Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak lelkire köti a legénynek, hogy egy is el ne vesszen a nyulakból, mert aztán a nyulak s a feje!…
Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem szagolják ezek a füvet, ahány annyifelé iramodik.
– Haj, Szűz Mária, Szent József- kiált a legény -, mi’ csináljak most már! – Eszibe jut a kürt, elérántja, belefuvint, s hát az a száz darab nyúl egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint megannyi juh.
Látta ezt a király a palota tornácából, megcsavargatá a fejét, semmiképpen el nem tudá gondolni, hogy miféle ördöngös praktikával* gyűjté össze a legény azokat a nyulakat.
„No, megállj – gondolá magában -, azért ma mégis hiányzik majd legalább egy a százból! Ha nem, egyéb próbára teszlek.”
Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.
Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony az Isten nevében sem ád, mert neki a feje drága.
– De így s de úgy – mondja a leány -, vendégség lesz a háznál, s a király mindkettejüknek fejit veteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.
Amint így vikotálodnának,* honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a legénynek:
– Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám!
A legény hallgat az egérke szavára, fülinél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba, s a leány elindul vele. 
Abban a minutában csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafutott a többihez, mintha szemit vették volna ki. Az egérke pedig leszökött a zsákról, hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, beledugta a zsákba a nyúl helyett.
Megy este a legény haza, bétereli a száz nyulat a nagy kapun. Hát jő eleibe a király, káromkodik, hogy reng belé az udvar.
– Jere csak, jere, te kötélrevaló, mit küldöttél te nekem a zsákba!
Feleli a legény:
– Az Isten Istenem ne legyen, ha nem nyulat, felséges királyom.
Hívják a szolgálót.
– Hát mit adott neked a pásztor, te leány?
– Nekem bizony, felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, igazán nyulat adott.
– Hm – mondja a király -, még ilyent sem ettem világi életemben, hát most már hol a nyúl?
Számlálják a nyulakat, egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jött ki.
– No, hallod-e, te szegény legény – mondá a király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék. Hát mit kívánsz?
– Csak egy kád pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.
A király tüstént méretett egy istenes nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg olyan erősen meggazdagodtak, hogy csudájára jártak messze földről.
Ma is élnek, ha meg nem haltak.
Benedek Elek
